2. Spagetti

Sziasztok!
Hatalmas nagy bocsánat a kimaradásért. De tényleg. Sajnálom. Nem magyarázkodom, sok minden összejött, ezért nem jött rész. A mostani se lett valami nagyon jó, de remélem olvasható lett. A kommenteket köszönöm szépen, jól estek!:) De tényleg!:)

Sok puszi,

Odett

~

2. Spagetti

- Alex. Alex Constancio.
Tudtam, hogy a vezetéknevét úgysem fogom megjegyezni. Két okból kifolyólag. Első. Ki figyelt volna a nevére, mikor olyan édesen mosolygott, hogy az ember lába egyből földbe gyökerezik? Második, hogy úgysem tudtam volna kiejteni. Na mindegy.
- Elena. Elena McDonnough - mosolyogtam zavartan.
- Alex, kérlek hozd be Elena bőröndjeit, aztán vezesd a szobájába - mondta Jessica kedvesen, de amolyan "ha nem teljesíted, nem kapsz vacsorát" nézéssel.
Alex szó nélkül elindult kifelé, én meg tehetetlenül álltam. Hogy ne tűnjek bunkónak, utána indultam.
- Várj, segítek - értem utol. Mosolyogva megköszönte, majd elkezdte kipakolni a bőröndöket. Direkt a két legkisebb bőröndömet adta a kezembe, ő pedig hozta a másik hármat.
- Mondd csak... Hány évre is jöttél? - kérdezte nevetve, utalva, hogy kicsit sok a cuccom.
- Ha nem bírod, inkább add ide - cukkoltam, mire felháborodott fejet vágott. Nem jött össze, a végén elröhögte magát.
Szótlanul követtem a lépcsőn felfelé, majd egy vállba ütközve álltam meg. Nem szólna, hogy megállunk.
- Na szóval... - kezdett bele. - Austin-nal nagyon sokat dolgoztunk rajta, hogy minél otthonosabban érezd magad, szóóóóval... Remélem tetszeni fog.
Austin-nal? Szóval ő is tudja, hogy itt vagyok?
Bevallom, féltem attól, hogy a fiúk hogyan rendezték be a szobát. Féltem, hogy a vajszínű ajtó mögött mi fog várni. Elvégre ők mégiscsak fiúk, teljesen más ízléssel, mint én.
- Tádáááá - nyitott be ünnepélyesen,én pedig belépkedtem 'most vagy soha' alapon. Azt hiszem, hogy az állam valahol a pincét verdeste, talán hatszor fordultam meg a tengelyem körül. Ha nem többször.
Kellemeset csalódtam a fiúkban. A szoba vajszínű volt ehhez passzoló, stílusos bútorokkal. Az előző szobámhoz képest, abszolút álomszoba.
- Föld hívja Elenát - lóbálta meg szemem előtt a kezét Alex nevetve.
- Bocs, mit is mondtál?
- Tetszik?
- Hogy tetszik-e? Imádom! - ugrottam a nyakába. Hirtelen kiindulásom miatt kicsit - nagyon - meglepődött, de visszaölelt.
- Ennek örülök. És Austin is fog. Igazából ő csinálta az egészet, én csak ültem és néztem - nevetett fel, mire muszáj volt nekem is nevetnem. - Fel is hívom. Nem baj, ha idejön?
- Ööö... Nem - mondtam megvonva a vállam. Próbáltam lazának tűnni, belülről pedig szétvetett az ideg. Nagyon féltem, hogy egy sztár fog pár percen belül megérkezni. Na jó, ez így hülyén hangzott. Nyugodt vagyok. De még mennyire. Vagy mégsem?
Alex eközben lázasan telefonált. Én leültem a szőnyegre és végigsimítottam rajta. Hülyén nézhettem ki, de jó puha volt, még látszatra is, muszáj volt hozzáérnem.
- Elena, jól vagy? - ült le mellém Alex.
- Igen. Miért ne lennék? - kérdeztem értetlenül.
- Simogatod a szőnyeget - vonta össze a szemöldökét. Upsz.
- Csak mert... Á, hagyjuk - legyintettem. Úgysem fogja megérteni.
- Gyerekek, ebéd - kiáltott fel Jessica.
- Mi lenne, ha miután bekajáztunk tartanánk egy ilyen "ismerjük meg egymást" estet? Akkor már itt lesz Austin is - vetette fel Alex.
- Nekem jó - mosolyodtam el halványan.
- Apa mesélt apukádról. Hamarosan túl leszel az egészen. Nem fogjuk hagyni, hogy emészd magad miatta. Nem fogsz unatkozni, garantálom - mondta biztató mosollyal.
- Köszönöm - suttogtam elérzékenyülve.
- Nehogy sírj. Akkor én is fogok - állított meg gyorsan. Muszáj volt nevetnem. - Ne sírj mert akkor lefolyik a sminked és így kell végigülnöd a pizsipartit!
- A mit?
- A pizsipartit - mondta tök normálisan. Hát oké.
Nevetve léptünk be a konyhába, amit Jessica mosolyogva, mégis megkönnyebbülve fogadott.
- Mi a kaja? - pattant le az egyik székre, én pedig - bár nem akkora lelkesedéssel, mint ő - követtem a példáját.
- Hát, Elena kedvében szerettem volna járni, de nem tudtam, mi a kedvenc étele, szóval - nevetett zavartan -, úgy döntöttem spagettit csinálok. Elena, szereted?
- Persze - vágtam rá. Még ha nem is így lett volna, akkor is ezt választottam volna, s inkább letuszkoltam volna a torkomon a kaját. Jessica annyira félt a nemleges választól, hogy nem akartam megbántani. A kedvenc kajámat akarta főzni!
- Anyu, Austin átjön ma, nem baj? - kérdezte Alex. Teleszájjal. Igazán remek látvány. De tényleg.
- Persze, hogy nem. De ne szedjétek szét a házat!
Alex vigyorogva bólintott, majd folytatta az evést. Ha azt hittem, hogy Alex egy érett, 17 éves fiú... Hát nagyot tévedtem. Ugyanis elkezdett repülőzni(?) és mindenáron ő akart etetni.
- Naa, kérlek. Itt jön a repülőő - próbálta megint a számba tuszkolni.
- Mondom nem - húzódtam el nevetve.
Sajnos Alex nem fogadta el a nemleges válaszom, négykézláb felmászott az asztalra.
- Alex, szállj le az asztalról - parancsolt rá Jessica. Még ha hatott volna...
- Addig nem, míg be nem kapja ezt az egy falatot. Elena, tátsd ki a szád! - röhögőgörcsöt kapva elég nehéz volt kinyitnom a számat és nyugton maradni. De Alex lefogta a fejem és szinte a torkomig dugta a villát. - Nehéz volt?
Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt és megköszöntem Istennek, hogy vége. Alex mászott volna le az asztalról és terve sikerült is volna, ha nem akart volna diadalmaskodni, ezért mind két kezével nagyokat csapott a levegőbe. Igen ám, de egy óvatlan pillanatban megbillent az egyensúlya és a kezében lévő tányér összes tartalma rám borult.
- Alex... - nyögtem ki elhalóan. A kedvenc pólóm, ne már!
- Upsz... Lemosom - próbálta menteni a menthetőt. A spagettit az ölemből visszapakolgatta a tányérra a két kezével, de nem bírta ki, röhögni kezdett. Egy kis ideig összehúzott szemekkel néztem, hogy szigorúnak tűnjek, de nem jött össze. Megállíthatatlanul tört ki belőlem is a röhögés.
- Sziaszt...Itt meg mi folyik? - hallottunk az ajtóban egy hangot, mire kérdőn néztünk mindannyian felé. Az ajtóban nem más állt, mint a nagy Austin Mahone. Szép bemutatkozás a részemről, mondhatom.
- Éppen spagettit eszünk - mászott le Alex az asztalról mintha mi sem történt volna. Lepacsizott volna Austin-nal, de ő hátrált egy lépést. Gondolom a spagettis kezei miatt. Gondolom.
- Alex ez a kedvenc pólóm volt - fújtattam most már tényleg mérgesen, mert miután felálltam, láttam, hogy a folt nem akkora, mint ahogy én láttam. Sokkal nagyobb.
- Nyugi, majd kimosom - mondta mosolyogva. - Anya, ugye kimosod?
- Szeretnéd - válaszolt neki az említett személy és folytatta a mosogatást.
- Na jó. Mi is történt? - kérdezte Austin és feltűnően méregetett.
- Elena nem akarta bekapni a repülőt - mondta Alex lebiggyesztett szájjal. Oké, ez hülyén jött ki.
- Ja értem - vonta meg a vállát Austin. - Szia, Austin vagyok!
- Elena - mosolyogtam rá. Nyújtotta volna a kezét, de inkább nevetve visszahúzta.
- Akkor Austin itt aludhat? - kérdezte Alex, mintegy megerősítést várva.
- Persze, de ma nem leszünk itthon. Apád munkatársaihoz megyünk - tájékoztatott minket Jessica, nekem pedig lefehéredett az arcom. Szóval egyedül leszünk itthon? Itthon maradok két idiótával? Mire vállalkoztam?