1. Farewell and Alex

Sziasztok!:) Itt vagyok az első résszel és... hát nagyon izgulok. Nem hiszem, hogy valakinek is tetszene. De mindegy:) Kaphatnék pár kommentet?:)<3 Remélem tetszeni fog:) 

Jó olvasást, 

Odi!:)

~

1. Búcsú és Alex 

Az elvonó kapujában mindkettőnket félelem töltött el. Apa félt az újtól, én pedig féltem, hogy elvesztem.
- Nyugodj meg, minden rendben lesz - próbáltam nyugtatni, de hallván, hogy hangom nem több egy egércincogásnál, inkább abbahagytam tevékenykedésemet.
- Vigyázz magadra! És ha lesz egy kis időd, akkor látogasd meg apádat - mosolygott rám könnyes szemekkel.
- Apa ez természetes - vele ellentétben nekem már patakokban folytak le a könnyeim.
- Tom mindjárt itt lesz - nézett körül.
- Félek.
- Én is - vallotta be. Hirtelen felindulásból megöleltem. Szorosabban fogott, majd a vállamba suttogott:
- Minden rendben lesz, oké? Kezdünk egy új életet...
- Szeretlek apa.
Meglepődött. Tudtam. Mondania sem kellett. Egy kezemen megtudom számolni, hogy a 6 év alatt hányszor mondtam neki ezt.
- Én is téged, Prücsök. Ha nem veszik el a mobilom, este felhívlak - mondta és még jobban ölelt. Egy dudaszót hallottunk. Kíváncsian fordultam oldalra. A fekete kocsiból egy magas, barna hajú férfi szállt ki, körülbelül apával egy idős lehetett.
- George, öreg barátom - húzta magához mosolyogva. - Nagyon tisztellek, amiért ezt teszed! Hidd el minden jobb lesz!
- Tom, de jó látni. Bár szívesebben láttalak volna valahol máshol - húzta el keserűen a száját édesapám.
- Hát igen. De majd ha kijöttél, beülünk a törzshelyünkre meccset nézni - veregette vállon. Elmosolyodtam az ígéreten. Aztán felém fordult és elmosolyodott. - Biztosan te vagy Elena. George sokat mesélt rólad. Csupa jót. Thomas Costancio.
- Elena McDonnough - ráztam kezet a kinyújtott kézzel.
- Nagyon örülök, hogy nálunk fogsz lakni - mosolygott. És mosolya őszinte volt. Ez boldogsággal töltött el.
- Én is, köszönöm - hálálkodtam.
- Ne köszönd, ez természetes!
- Nekem lassan mennem kell... - mondta apa sóhajtva. Szemeim újra könnyekkel teltek meg, így fordultam felé. - Nagyon vigyázz magadra kicsi lány. Nagyon szeretlek!
- Én is téged apu. Vigyázz magadra! - egyre szorosabban öleltem. Nem akartam elengedni. Végül muszáj volt megtennem. Keservesen, de elhúzódtam. Tom felé fordult.
- Nem tudom, hogy fogom meghálálni, de megfogom, ígérem!
- Előbb épülj fel, aztán amit az előbb megígértem! - ölelte át.
- Majd meglátogatlak! - mondtam neki. Hiába, könnyeimet nem tudtam visszatartani.
- Szeretlek!
- Én is téged!
Végignéztem, ahogy apa bemegy az elvonó ajtaján. Nagyon örültem, hogy így történt. Minden rendben lesz.
- Gyere, segítek a bőröndjeidet betenni - fogott meg kettőt, majd én is kettőt. Még utoljára hátranéztem, de nem láttam senkit, csak két ott dolgozót, akik vígan szívták a cigarettát.
Miután beraktam a poggyászaimat, beültem a vezetőülés mellé. Muszáj volt egy nagy levegőt vennem, nehogy elsírjam magam. Újra. Miután Tom is beszállt elindultunk. Először csak az elsuhanó tájakat néztem, aztán Tom-mal kezdtem el beszélgetni.
- És mondd csak Elena... Minek tanulsz? - kérdezte. Egy pillanat erejéig rám pillantott, hogy tudjam, figyel, majd újra az útra szegezte.
- Hát... Ha minden jól megy, akkor táncos leszek. Ha nem, utcaseprő - mondtam nevetve.
- Nem hiszem... Közmunkás inkább - muszáj volt nevetnem. - És... nehéz volt otthagyni a barátaidat? Jó, nem a világ végére megyünk, de akkor sem látod most már olyan gyakran őket...
Visszagondoltam a Chloe-val való beszélgetésre. Mindketten bőgtünk, mintha örökre elmennék. De megígértük egymásnak, hogy mindennap beszélünk.
- Igazából, amióta apa... nos ilyen lett, azóta nincsenek úgymond barátaim. Egy legjobb barátnőm van, és igen, tőle nehéz volt az elbúcsúzás - mondandóm végére halványan elmosolyodtam, mert újra sírhatnékom támadt és muszáj voltam leplezni.
- Ó, értem - mondta szomorúan. - Sajnálom.
Rámosolyogtam. Máris jól éreztem itt magam, bár a család többi tagját még nem ismertem. Vajon befogadnak?
- Tom... mesélne nekem a családjáról? - kérdeztem váratlanul. Gondolatban hatszor pofon vágtam magam, amiért nem tudom tartani a számat.
- Először is. Kérlek, tegezz. Nem vagyok még olyan idős! - nevetett. - Egyébként persze. Van egy csodálatos feleségem, akit imádok. Van egy fiam, Alex, vele nagyon jól megleszel. Ő nem sokszor van itthon, általában csatangol vagy a barátjának a fellépésein van.
- Fellépésein? - hökkentem meg. Miért ki ő? Justin Bieber?
- Austin Mahone... Szerintem már hallottál róla.
Persze, hogy hallottam. A sulimban az összes csaj róla áradozik. De én nem szívlelem. Ő is csak egy sztár.
- Igen, hallottam. - a beszélgetés itt megszakadt, de mégsem maradt csend. A rádióból szóló halk zene gondoskodott erről.


- Elena - rázta valaki a vállam. - Elena! Megjöttünk!
Fáradtan nyitottam ki a szemeimet, majd a hirtelen jött fény miatt be is csuktam azokat. Úristen, de ciki. Bealudtam! Hirtelen kaptam fel a fejem, így lefejeltem szegény Tom-ot. Lehet ennél rosszabb?
- Úristen, ne haragudj, nagyon bamba vagyok - szabadkoztam.
- Semmi baj - mondta. Csak néztünk egymásra, majd mindkettőnkből egyszerre tört ki a röhögés.
- Jó kezdet - mondtam. Ő csak elvigyorodott.
- Már Alex is itthon van. Tegnap este értek haza - tájékoztatott.
A lábam remegni kezdett. Nem akartam bemenni. Mi van, ha nem fogadnak el?
Tom vélhetően észrevette idegességemet, mivel biztatóan rám mosolygott és aprót lökött rajtam. Magamtól indultam el, lábaim egyenesen törtek előre. Legszívesebben visszarohantam volna a megszokott környezetembe. Tom kinyitotta előttem a bejárati ajtót és betessékelt. Nagyot nyelve léptem át a küszöböt. Egyből lekaptam volna a cipőmet, de Tom megállított.
- Nehogy már lehúzd!
- De... - tiltakozni kezdtem, de felhúzta a szemöldökét, így inkább elhallgattam.
- Drágám, Alex megjöttünk! - kiabált. Ha eddig elrohantam volna, akkor most legszívesebben a Föld felszínéről is eltűntem volna, annyira ideges voltam. Egy nekem jobb oldalamra eső ajtó mögül egy vállig érő, barna hajú, mosolygós nő jött ki. Nem szólt semmit, csak átölelt. Meglepődtem, de jól esett a gesztusa.
- Szia kicsim, üdv nálunk - kedvessége melegséggel árasztotta el a testemet. Annyira hasonlított anyára. Mindenben. Aztán mikor elhajolt tőlem kisimította a szememből a hajam. - Egyébként Jessica vagyok, de tegezz, kérlek!
Aprót bólintottam. A lépcsőről trappolás és dúdolás hallatszott. Aztán egy körülbelül egy-két évvel idősebb fiú bukkant fel előttem. Kicsit meglepődött, de mosolyra húzódott a szája. Nem köszönt, csak úgy, mint az anyukája, ő is megölelt. Nagyon jó illata volt. Parfüm és mentol keveréke. Éreztem a nyakamon, ahogy szuszog, minek hatására libabőrös lettem. Aztán - sajnos - elhúzódott. Fülig ért a szája.
- Szia! Alex vagyok. Alex Constancio.